Átlépte a tízezret a COVID-19 vírus magyar áldozatainak a száma
10198 lélekharang üzenete
Átlépte a tízezret a COVID-19 vírus magyar áldozatainak a száma a pécsistop.hu cikke nyomán született gondolatok
Lassan egy esztendeje, hogy Mohács elhíresült volt polgármesterünk mondata miatt: az akkor nagyon új, ismeretlen vírust, melynek nevét ma már álmunkból ébresztve is tudjuk, tévesen koronáriavírusnak nevezte. Néhány másik tisztességes önkormányzattal együtt legalább nevezte valahogy és tett ellene. Megszervezte a város járványügyi védekezését, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minimális számú megbetegedéssel, halálos áldozatok nélkül zajlott le városunkban az első fertőzési hullám. Nem voltak hiteles járványügyi adatok, sem vakcina, alig volt fertőtlenítőszer, maszk és egyéb védőeszközök is csak elenyésző mennyiségben, ami volt, az arany áron. De volt józan gondolkodás, időben meghozott döntések és intézkedések, lakossági tájékoztatás, intézmények és multinacionális cégek udvarias felszólítása. Képes volt megértetni a lakossággal a védekezés és a közös gondolkodás, összefogás fontosságát. És láss csodát, sikerült!
Aztán ismét eljött a káosz a világban. Itthon a fél ország a Balatonon nyaralt, szegte meg a józan ész és a járványügy szabályait és a környező országokban szaporodó megbetegedések sem figyelmeztettek bennünket, hogy ismét nagy a veszély, készüljünk! Nézzünk körül! Vannak jó, sikeres példák az előző hullám járványkezelésével kapcsolatban! Talán még magyarázat is lenne erre: megjelentek a maszk- és vírustagadók, néhányan (egyre többen) hittek nekik, és ráadásul egy olyan kihívással kellett volna megküzdeni, amiről alig tudtunk valamit és talán elhittük, hogy amiről nem tudunk, az nem is létezik. Nem is hallottunk érdemi információt az új városvezetéstől, a kórház részéről is elég nagy volt a csend. Sokan nem tudták, pontosan mit és hogyan kellene tenni az ismeretlenül, idegenül működő ellátórendszerben. Milyen logikus lett volna, és talán sikeres is, ha a korábban jól működő járványkezelést ismét alkalmazzuk! De ez már csak akadémikus gondolat, soha nem kapunk rá választ. Az eredményét látjuk, és az ország helyzetének kiváló tükre városunk.
Szinte teljes az információhiány, közel teljes a zűrzavar. Viseljük a maszkot vagy ne? Kell gumikesztyű vagy nem? Mit tegyünk, ha fertőző tünetünk van? Mit tegyünk, ha nem, de mégis betegnek érezzük magunkat? Mikor és hol vesznek mintát tőlünk? Ki rendelheti el? Mennyi a karantén ideje? Ki oldja fel? Tényleg fizetni kell a tesztelésért? Hogy lehet, hogy a szomszéd párja kijárhat, pedig beteg a férje? Mennyi a táppénzem, ha beteg vagyok? – és még számos, hasonlóan létet és életet meghatározó fontos kérdés, amikre nagyrészt megnyugtató válaszokat kaphattunk volna, ha tisztességes a tájékoztatás, és egyáltalán van tájékoztatás. A lakosság várta volna, és (jogosan) elvárta volna az önkormányzatától a megfelelő tetteket és nyílt válaszokat. Ennek fontosságára jómagam már az újjáválasztott önkormányzat alakuló ülésén felhívtam a figyelmet. Mert a káosz, a szorongás és félelem legnagyobb oka a tájékozottság, az információ hiánya.
Az emberek abban bízhattak, hogy városuk vezetői a korábban megszokott módon teszik a dolgukat és megosztják a társadalommal minden információjukat. Németh Péter szavaival éve: „Mert egy ilyen helyzetben a legfontosabb a bizalom, és az a hit, hogy őszinteségük, nyílt tájékoztatásuk a siker legfontosabb eleme, hogy mindenki tudja, ha tévedés van, azt is vállalni kell”. Ahogy ezt annak idején a város polgármestere meg is tette, mikor őszintén közölte, hogy a várost is elérte a fertőző hullám, miközben rossz kifejezést használt. Mégis hittek neki a város lakói.
Miért tartunk mégis itt, ahol tartunk? Talán mert hiányzik az őszinteségre való törekvés és a tájékoztatásra való igény. Elég, ha csak néhányan tudják, mi is a helyzet. Talán nem is igazak, de a pletykák ilyenkor szárnyra kelnek: igaz, hogy bezártak kórházi osztályok, mert betegek a dolgozók? Tényleg bőrgyógyász és egy rezidens dolgozik a COVID osztályon? Tényleg nincs elég szakember sem ott, sem más szakterületeken? Tényleg szinte folyamatosak a felmondások? Nem tudom. Nincs róla információm. Mint ahogy a városlakók többségének sem.
A város ismét a régi úton jár. A nemtájékoztatás útján. Még mindig lehet a vakhitben élők táborában bízni, akik szerint ez így van jól. Holott egy város vezetőinek az egyik legfontosabb, alapvető feladata, hogy (és itt ismét Németh Péter újságírót idézem) „a lehető leggyorsabban és kötelező jelleggel informálják a lakosságot a legújabb fejleményekről, a várható teendőiről, a védekezés lépéseiről”. És ennek a nemtájékoztatásnak, felkészületlenségnek, tudatlanságnak az eredménye az az 10198 elveszett (mint tudjuk, többségében idős, krónikus betegségekben szenvedő) élet, amit gyermekek, társak, szülők, rokonok, barátok, munkatársak gyászolnak, csendben. Három Bóly méretű település lakói eltűntek a térképről. Egy részük mohácsi volt…Vajon mennyien? Nem tudom. Ezt sem, és sok más mindent sem, ami a járvánnyal kapcsolatos.
Dr. Szigeti József
VAN elnök
