
BUÉK 2021. – Elnöki évértékelő és újévi köszöntő
A VAN Közéleti Egyesület elnökének évértékelője és újévi köszöntője
Tisztelt Mohácsi Polgárok!
Egyesületünknek rövid, de annál tartalmasabb éve volt a 2020-as esztendő. Megalakulásunkat hosszú, komoly előkészítő munka előzte meg, mely hittel és lelkesedéssel volt tele. Hittük, hogy valami mást, változást tudunk mutatni és hozni városunk életébe. Kicsiny, de annál lelkesebb csapatunkkal nap, mint nap azon dolgoztunk, hogy alternatívát mutassunk a szokásjog és tekintélyelvűség alapján működő városvezetéssel szemben. A város polgáraival személyes, közvetlen kapcsolatok kiépítésére törekedtünk, ennek jegyében számos sikeres lakossági fórumot tartottunk. Rendszeresen találkozhattak velünk a piaci napokon, ahol tartalmas beszélgetések során mindenki nyíltan elmondhatta véleményét, problémáit. Egy merőben új, a lakosság véleményére és igényeire épített programot alakítottunk ki az időközi választásokra.
Számos problémával kellett szembe néznünk: az országos és a helyi politikai erőket jellemző illiberális megnyilvánulások, hatalomféltő kijelentések és tettek borzolták a város kedélyeit. Mindezt próbálták méltatlanul fiatal egyesületünk felelősségeként feltüntetni, de egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: a hullámokat keltő, a várost kettészakító első követ Szekó József halálát követően az akkori politikai elit dobta a köztudatba azzal, hogy a törvényeknek maximálisan megfelelő polgármester választás köré morális zűrzavart kreált. Helyt kellett állnunk a választási kampányban folytatódó harcban, miközben számos visszaélésre derült fény a megelőző városvezetés munkájával kapcsolatban. Mindez arra sarkallt bennünket, hogy még nagyobb erővel dolgozzunk egy tiszta, átlátható városvezetés megteremtése érdekében. Hosszadalmas, de összességében sikeres tárgyalásokat folytattunk a város életében súllyal bíró pártok képviselőivel, ennek eredményeképpen hatékony ellenzéki összefogást alakítottunk ki a választásokra, úgy, hogy egyesületünk alapelvei nem sérültek.
A világ, az ország és a város életét is nagyban befolyásoló COVID járvány alatt az országban az elsők között szerveztük meg a lakosság önkéntes hozzájárulásával a maszkvarró kampányunkat, mely a támadások ellenére is sikernek mondható: biztos vagyok abban, hogy az első járvány hullám kezelésének a sikeréhez a mohácsi lányok, asszonyok, adományozók tevékenysége is nagyban hozzájárult. Mindemellett a megfelelő időben hozott helyi járványügyi rendszabályok is részesei voltak a vírus elleni hatékony küzdelemnek. A város lakossága megmutatta, hogy szükség esetén fegyelmezetten képes összefogni a közösség érdekében.
Munkánk gyümölcseként az időközi választások során az elmúlt 20 esztendő megszokott választási eredményeivel szemben átütő sikert értünk el: 2 választókerületben is egyesületünk jelöltje szerzett mandátumot. Támogatóink száma jelentősen megnőtt, a regnáló pártra és jelöltjeinkre leadott szavazatok száma között kevesebb, mint ezer volt a különbség. Ez nyilvánvalóvá tette számunkra, hogy a város lakosságának igénye van az emberközeli városvezetésre, ezért a választások után is folytattuk piaci fórumainkat. Sikeres adománygyűjtést szerveztünk, melynek révén 50 nehéz sorsú család karácsonyát tehettük kicsit könnyebbé és boldogabbá.
Hatékony önkormányzati ellenzéki feladatainkat nagyban korlátozta és korlátozza a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetését követő jogszabály, miszerint a megválasztott testület jogköreit a polgármester gyakorolja. Ennek ellenére a város érdekeit sértő, a tiszta, átlátható működést nem támogató intézkedésekkel kapcsolatban felemeljük a szavunkat.
Ez volt a múlt, a 2020-as esztendő. Mit várunk az új évtől, 2021-től?
Tiszteljük a múltat de építsünk egy új jövőt. Ez a jövő 2020. szeptember 27-én megkezdődött.
Törőcsik Julianna versével kívánok mindenkinek békés, egészségben megélt Új Esztendőt!
Adjon Isten új évet; az új évben egy új széket.
Adjon elé asztalt, nagyot; terítéket, szép gazdagot!
Mindennapi kenyerünket; a székünkön a helyünket.
Asztal körül helyet másnak; helyet az egész Világnak!
Adjon Isten jó szándékot; tiszta szívből ajándékot.
Erőt, tudást, akaratot; fehér lelket, patyolatot!
Adjon néktek békességet; szorgalmat, jó egészséget.
Igaz társat, hű barátot; tiszta házat, jó kabátot!
Jó kabátban jó nagy szívet; jó nagy szívben igaz hitet.
Igaz hitben igaz éltet,
Adjon Isten boldog évet!
Dr. Szigeti József
VAN elnök
Friss cikkek
Összes cikk

Közvélemény – Mohács, a fiatalok idősödő városa | 2023.09.27. – 18:00
A Közvélemény célja a párbeszéd kialakítása, az aktuális, helyi ügyek megvitatása, a különböző nézőpontok találkoztatása, valamint az érintettek megszólaltatása, egy olyan kontextus létrehozása révén, amely a vitakultúra megerősítését támogatja.

Dr. Szigeti József Amszterdamban, az Európai Kardiológus Társaság éves kongresszusán
A világon több, mint fél milliárd cukorbetegségben szenvedő ér- és szívbeteg gyógyulásához járul hozzá a dr. Szigeti József PhD hallgató által a Siklósi Kórházban csaknem 5 éven át végzett új tudományos klinikai vizsgálat.

Együttes kiállás a felelősségteljes, biztonságos közlekedésért Mohácson
Egyre, másra érkeznek sajnos a hírek a tragikus elektromos roller-balesetekről és a meggondolatlan rolleresek által előidézett veszélyes közlekedési szituációkról.

Mohács-híd | FELTÉTELES KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS
Mohács-híd | FELTÉTELES KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS A szerdai napon megjelent cikkünk a mai fejleményekkel frissül. Emellett közreadjuk a közbeszerzési szakértő objektív véleményét is, ahogy ígértük. Lázár

Hargitai János sejtelmes bejelentése…
Nemrégiben jelent meg cikkünk a „Mohácsi híd kacifántos története” címmel:https://www.van1.hu/mohacsi-duna-hidEbben összefoglaltuk az elmúlt 120(!) év történetét a mohácsi Duna-híddal kapcsolatban. Olvasóink is sok segítséget nyújtottak

Levelet írtunk Lázár Jánosnak a Mohácsi Duna-híddal kapcsolatban
Schwarcz-Kiefer Patrik és Dr. Szigeti József levelet írt Lázár János miniszter úrnak, hogy vonja vissza a mohácsi Duna-híd építésének szüneteltetését és rendeljen forrásokat is a Mohács