
Befogott orral szavazunk!
2022.02.22-én kedden 18:00-tól Tóth Zoltán, választási szakértő lesz a vendégünk a mohácsi Közéleti Klubban!
Az alábbi témákat biztos, hogy érintjük, de természetesen – szokás szerint – kérdezni is lehet, sőt kell is!☝️
- visszatekintés a választási rendszer átalakulására❗️
- körzethatárok átalakítása a Fidesz érdekében. ❗️
- választási csalások❗️
- választási érdekességek itthon és a világban❗️
- …
„Befogott orral szavazunk!
Franciaországban történt a köztársasági elnök közvetlen választásán, hogy a sajtó felkapott egy szlogent: „Befogott orral szavazunk!” Ennek az a története, hogy első választási fordulóban induló jelöltek egyike sem kapta meg a szavazatok 50%+1-et, ezért második fordulóra került sor. A második fordulóba azonban a jobboldali és a szélsőjobboldali jelölt került be, így a centristák és a baloldaliak döntése előtt álltak: bojkottálják a második fordulós választást vagy melyik jelöltre szavazzanak?! A bojkott lehetőségét hamar elvetették, mert akkor a focipályáról a lelátóra kellett volna kiülniük és nem részese, hanem nézője lettek volna a mérkőzésnek.
Politikai viták után az a döntésük született, hogy a jobboldali jelöltre szavaznak, mert ezzel elhárítják a szélsőjobb győzelmének a lehetőségét. Továbbá az is megfontolás volt, hogy a jobboldali győzelem esetén alku pozícióban maradnak a politikai focipályán, cserébe a győzelemhez vezető támogatásért.
„Befogott orral szavazunk!” – így született meg a döntés arról, hogy a jobboldali jelöltet kell támogatni. Magyarán: nem bojkott, hanem átmeneti koalíció (baloldal és centristák) a jobboldallal a szélsőjobboldal ellen.
A választások történetében olyan eset is előfordult, pl. Hillary Clinton kontra Trump esetében, hogy egyes konzervatívok a demokrata jelöltre szavaztak, hogy ne a hivatalos konzervatív jelölt legyen az elnök.
Hasonló kérdés vetődött fel 2018-ban is. Heller Ágnessel folytatott beszélgetésem után született egy cikk a Magyar Narancsban , amelyben a filozófus azt javasolja a szavazóknak: „Fogják be az orrukat!”, amikor szavaznak.
Április 3-án Magyarországon sok választópolgár kerül hasonló döntési dilemma elé. Az összefogás eredményeként (pl. előválasztás), egyeseknek nem a szíve szerint kedves jelölt kerül fel a szavazólapra, hanem az ellenzéki koalíció kevésbé tisztelt pártjának a jelöltje. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a korábbi választáson lepocskondiázott ellenfél jutott fel az egyéni választókerületi szavazólapra, és most rá kellene szavazni?!
Látszólag könnyű azoknak a helyzete, akiknek az egyéni választókerületi szavazólapjára a kedvelt párt jelöltje került fel, de ott felhorgadhat a kérdés: …és a közös listán olyan politikus is szerepel, akit nem akarok látni se?!
Nehéz dolog másokkal kompromisszumot kötni! Még nehézebb kompromisszumot kötni magunkkal, amikor az eszünk és a szívünk vitatkozik arról, hogy kit kell a szavazólapon X-szel támogatni?!
Közös egyéni választókerületi jelöltre és a közös listára kell szavazni 2022-ben!
Április 3-án hallgassunk az eszünkre! Azért, hogy az utána következő években szavazhassunk a szívünk szerint!”❤️– Tóth Zoltán, választási szakértő
Szeretettel várunk kedden, mi ott leszünk!

A szervezők a változtatás jogát fenntartják! A férőhelyek száma limitált. A rendezvény a mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett történik, melynek betartása a résztvevők számára kötelező. Az eseményen résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk videó, fotó és hangfelvételek készülhessenek, melyeket a VAN közéleti egyesület szabadon felhasználhat az interneten, a weblapján és egyéb közösségi médiás felületein.
Friss cikkek
Kategóriák
- ADÓ 1% (1)
- Cikkek (63)
- COVID-19 (5)
- Egészség (4)
- Egészségügy (2)
- Felszab (2)
- Film (1)
- Hírek (33)
- Közélet (36)
- Közéleti Klub – Mohács (6)
- Közlekedés (1)
- Közvélemény (1)
- Kultúra (1)
- Lakópark (2)
- Magyarország (12)
- Mohács (48)
- Mohácsi Duna-híd (5)
- Oktatás (2)
- Tech (1)
- Választás (4)
- Választás 2020 (1)
- Választás 2022 (7)
Összes cikk

Közvélemény – Mohács, a fiatalok idősödő városa | 2023.09.27. – 18:00
A Közvélemény célja a párbeszéd kialakítása, az aktuális, helyi ügyek megvitatása, a különböző nézőpontok találkoztatása, valamint az érintettek megszólaltatása, egy olyan kontextus létrehozása révén, amely a vitakultúra megerősítését támogatja.

Dr. Szigeti József Amszterdamban, az Európai Kardiológus Társaság éves kongresszusán
A világon több, mint fél milliárd cukorbetegségben szenvedő ér- és szívbeteg gyógyulásához járul hozzá a dr. Szigeti József PhD hallgató által a Siklósi Kórházban csaknem 5 éven át végzett új tudományos klinikai vizsgálat.

Együttes kiállás a felelősségteljes, biztonságos közlekedésért Mohácson
Egyre, másra érkeznek sajnos a hírek a tragikus elektromos roller-balesetekről és a meggondolatlan rolleresek által előidézett veszélyes közlekedési szituációkról.

Mohács-híd | FELTÉTELES KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS
Mohács-híd | FELTÉTELES KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS A szerdai napon megjelent cikkünk a mai fejleményekkel frissül. Emellett közreadjuk a közbeszerzési szakértő objektív véleményét is, ahogy ígértük. Lázár

Hargitai János sejtelmes bejelentése…
Nemrégiben jelent meg cikkünk a „Mohácsi híd kacifántos története” címmel:https://www.van1.hu/mohacsi-duna-hidEbben összefoglaltuk az elmúlt 120(!) év történetét a mohácsi Duna-híddal kapcsolatban. Olvasóink is sok segítséget nyújtottak

Levelet írtunk Lázár Jánosnak a Mohácsi Duna-híddal kapcsolatban
Schwarcz-Kiefer Patrik és Dr. Szigeti József levelet írt Lázár János miniszter úrnak, hogy vonja vissza a mohácsi Duna-híd építésének szüneteltetését és rendeljen forrásokat is a Mohács