booked.net

Támogasson minket!

Bankszámlaszám:
11600006-00000000-93927240

Vírusnapló
2021.01.14.

Vírusnapló – 2020. jan. 13.

VÁSÁRHELYI MÁRIA
ÖVÉK AZ ORSZÁG, MAGUKNAK ÉPÍTIK (by Kenedi János)
2021.01.13.
 
Nem tudhatom, hogy másnak mit jelent magyarnak lenni, nekem elsősorban a nyelvet és a kultúrát. Azt, hogy tudom „hol lakott itt Vörösmarty Mihály”, sőt azt is, hogy Radnóti Miklóst a tőlem néhány száz méternyire lévő házból vitték el munkaszolgálatra, ahonnan aztán erőltetett menetben vonszolta magát a halálba.„Tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton” tudom, hogy ki volt gróf Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” és hol tartotta lakodalmát Seiler-Aspang Crescence grófnővel. Ugyanott – a Márványmenyasszony étteremben -, ahol később az hős „árvízi hajós” Wesselényi Miklós ünnepelte házasságkötését, és ahol számos magyar művész – Adytól, Móricz Zsigmondon át Heltai Jenőig – gyakran vendég volt. És ahol mi négy évente megtartjuk gimnáziumi érettségi találkozóinkat, egyre fogyatkozó létszámmal. A régi szerelmek lábnyoma… Számomra így fonódik össze a múlt a jelennel, a történelem a személyessel.
Az elmúlt héten futótűzként terjedt a hír a közösségi médiában, hogy új tulajdonosa bontja a Márványmenyasszonyt. Azt az éttermet, amely a magyar kultúra kétszáz éves sűrű nyomait viseli és amelyhez sokunkat személyes emlékek is kötnek. Az ingatlan nem áll műemléki védettség alatt. Abba pedig, hogy mit bontanak és mit építenek, sem a helyi, sem a budapesti önkormányzat nem szólhat bele. Az új tulajdonosnak, egy Fidesz- ill. Rogán-közeli vállalkozónak, nyilván nem sokat jelent Széchenyi, Ady vagy Heltai neve, ő a haverokkal – akiket jelen esetben a kormányhivatal képvisel – már megdumálta a tutit.
 
Ahogyan bontják az ugyancsak több mint kétszáz éves Wichmann-kocsmát is, ahol ugyancsak Adytól Krúdy Gyuláig sokan megfordultak, és ahol a nyolcvanas évek végén sokan váltottuk meg a világot. A kormány sport iránti rajongása odáig már nem terjed, hogy megfontolja a népszerű kenuvilágbajnok nevével összefonódott kocsma lerombolását. Mert a pénz beszél, a kutya – jelen esetben mi mindannyian, akiknek fontosak Budapest kulturális, építeszeti emlékei – ugat. (Köszi, hogy szóltál #NyáryKrisztián!)
 
De lebontották azt a házat is, ahol Kádár János élt 1957-től haláláig. Ahova időnként elautóztunk nagybátyám trabantjával, hogy csendes borzongással megnézzük hol él „szarjancsi” – ahogyan mi otthon hívtuk. Persze azt nem is csodálom, hogy ez a ház feltűnő puritánságával, már-már igénytelenségével irritáló lehet a hatalom kivagyi, gazdagságát fitogtató mai urai számára, akik többsége egyébként hasonlóan ízléstelen, ám sok százmilliós villákban él. Akárhogyan ítéljük is meg Kádár János szerepét, mégis a modernkori magyar történelem egyik meghatározó szereplője volt, akinek háza nagyon sokat elmondott volna az utókornak a pártfőtitkár életéről, ízléséről és korról, amelyben éltünk.
 
Lebontják az impozáns Radetzky laktanyát is a Bem téren, amelynek falai az elmúlt százötven évben sok mindent láttak: volt laktanya, börtönkórház, a nyilaskeresztes párt, az ÁVH majd a munkásőrség székháza, de innen indult el az 1956-os forradalom is. Bár ez az épület világörökségi területen áll és műemléki védelem alatt állt a legutóbbi időkig, jól tudjuk, hogy a kormány-közeli oligarchák bírvágyát ilyen apróságok nem tudják csillapítani. Így hát a helyi önkormányzat – a főváros és számos hozzáértő tiltakozása ellenére – egyetlen rendelettel megszüntette az épület műemléki védettségét. Most szabad a pálya egy újabb épületszörny megépítése előtt.
Mert mindeközben sajnos építenek is. Ahányszor átmegyek a Margit-hídon Pestről Budára elém tornyosul a Rózsadomb látványát eluraló, borzalmas SZOT-szálló felújított épülete. Ez már megszületése pillanatában valódi tájseb volt. A kormányhivatalok pedig ahelyett, hogy lebontatták volna az évtizedek óta ott rothadó épületet, arra is engedélyt adtak, hogy 7 méterrel magasabbra építsék, az eredetileg is ormótlanul hatalmas házat, amelynek árnyékában ott éktelenkedik az Irgalmas Kórház mindenféle jó ízlést nélkülöző újonnan épített szárnya.
Bontanak és építenek a Várban is, szörnyű torzókat, hivalkodó tornyokat, lovardát, szőlőskertet. És újra az ostoba historizálás jegyében építenek fel funkció nélküli, elavult épületeket, amelyek, mint a középkorban, kizárólag az uralkodó nagyságát hívatottak szimbolizálni. Övék az ország, maguknak építik.
 
Eközben, ha végigmegyek a főváros bármelyik főútvonalán, összeszorul a szívem attól a lehangoló látványtól, lepusztultságtól, elhanyagoltságtól és kosztól, ahogyan mondjuk a Margit körút, a Váci út eleje, a Rákóczi út kinéz. Mert ezek nem fontosak a kormánynak. Ha rendben lennének, attól csak mi, fővárosiak érzenénk jobban magunkat. Őket fentről a Várból nem zavarja a látvány. A fővárostól minden forrást elvonnak, így nemhogy rendbehozni nem tudják az épületeket, hanem a közművek működtetésére sem marad elegendő pénz. A kormány számára pedig Budapestből csak az általa kisajátított és megszállt városrészek – Budai Vár, Városliget – fontosak.
És ez a kormány nevezi magát konzervatívnak! Amely nem tisztel semmiféle hagyományt, történelmi és kulturális emléket, kizárólag saját hatalmának és dicsőségének mutogatása érdekli. Ahogyan az építészetben, a városképben, úgy a kultúra más területein sem törődik az értékek, a hagyományok megőrzésével.
 
Micsoda szégyen, hogy a kortárs irodalom legnagyobb alakja egymás után menekítik külföldre életművüket, mivel a magyar állam kezében nem érzik biztonságban. Berlinbe menekült már Esterházy Péter, Kertész Imre, Konrád György hagyatéka és gondolom számos követőjük lesz. Amin nem csodálkozhatunk, ha látjuk mit művel a Terror Háza Múzeum igazgatója a hozzá sodródott, csonka – esetenként csupán néhány dobozból álló – hagyatékokkal. Miféle gusztustalan színjátékot művel a hozzá került néhány doboznyi Petri György dokumentummal vagy Kertész Imre hagyatékának megszerzett morzsáival. Amelyek megszerzésének semmi más célja nincs, mint az állami pénzen megvásárolt skalpok lobogtatása.
 
A kort, amelyben élünk gyakran szoktuk a harmincas évekhez hasonlítani. Valóban, jellegét tekintve számos hasonlóság mutatható ki a Horthy- és az Orbán-korszak között. Hasonló a két rendszer történelemhez, kultúrához való viszonya is. Ugyanaz a nacionalista, kirekesztő, historizáló, giccses, agyonideologizált kultúrpolitika jellemezte a két rendszert. Ám vannak jelentős különbségek is. Klebelsberg Kunó ugyanis nem Kásler Miklós és még csak nem is Balogh Zoltán formátumú politikus volt. Összes hibájával, bűnével együtt sem lehet elvitatni, hogy nagy tekintélyű, koncepciózus politikus volt, akinek jelentős befolyása volt a kormány oktatási és kulturális politikájára. Klebelsberg számos nagyon fontos lépést tett az oktatási rendszer modernizálása érdekében. Minisztersége idején, a jobb években a költségvetés 10 százalékát fordították oktatásra. Látványosan növekedett az alsó-közép- és felsőfokú oktatás színvonala és a lakosság iskolázottsági szintje. Modernizálta az iskola-rendszer struktúráját, jelentősen csökkent az iskolázatlan lakosság aránya. Több mint ezer új népiskolát, számos új középiskolát hozott létre és elérte, hogy jelentősen, 15-20 százalékkal növekedjenek a költségvetésből a felsőoktatásra fordított összegek.
 
Ezzel szemben mi történt az elmúlt évtizedben a magyar oktatási rendszerben? Az állam évről évre több forrást von ki a rendszerből. Fokozatosan megszüntetik az igazoltan legkorszerűbb 6+6 osztályos iskolákat. Egyre több alsó- és középfokú oktatási intézmény kerül az egyházak kezébe, és az állam nagyságrendekkel nagyobb támogatást nyújt az egyházi iskoláknak, mint saját oktatási intézményeinek. Jóvátehetetlen rombolást végeztek a korábban sikeresen működő szakképzésben. A magyar diákok évről-évre romló eredményt érnek el a nemzetközi tudásfelmérő teszteken. Az iskolákból kikerülő diákok egynegyede funkcionális analfabéta és folyamatosan növekszik a korai iskolaelhagyók száma. Most a járvány idején pedig olyannyira magukra hagyták a diákokat és a pedagógusokat, hogy a tanulók 15-20 százaléka bizonyosan kiesik a rendszerből, mivel az eszközök hiánya miatt, egyszerűen nem tudott részt venni a lassan egy éve folyó online oktatásban és az államtól semmiféle segítséget nem kapott. Ez azt jelenti, hogy a mai iskolás korosztály minden ötödik-hatodik tagjának már most végérvényesen megpecsételődött a sorsa.
Ami pedig a felsőoktatásban történik az történelmi bűn és valószínúleg példa nélküli a modern oktatástörténetben. Az állam egymás után szervezi ki saját tulajdonú egyetemeit alapítványokba, amelynek vezetőit, saját pártkatonáit – készülve az esetleges hatalomváltásra – hosszú távon bebetonozza a kuratóriumokba. Ezek teljes körű hatalmat kapnak nemcsak az egyetemek működtetésére, hanem az oktatás tartalmi kérdéseinek meghatározására is. Az alapítványokat profitorientált állami és magáncégek finaszírozzák nyereségükből. Mintha bizony a mai hatalmas profit bármiféle garanciát jelentene a jövőbeli stabilitásra. De mi történik például, ha a ma kiemelkedően magas nyereséget realizáló MOL – a technológia fejlődése miatt – egyre inkább kiszorul az energia piacról? Akkor az álatal finanszírozott egyetemek mennek a levesbe?
Az egyetemek alapítványokba szervezésének célja a felsőoktatási intézmények autonómiájának végérvényes felszámolása. Sokan azt gondolják, hogy az egyetemek privatizálása elsősorban az értékes ingatlanok megszerzéséről szól, én azonban meg vagyok győződve arról, hogy alapvetően az ideológiai befolyás megszerzéséért szervezik ki az egyetemeket az állam alól. Mert azt képzelik, hogyha kezükben tartják a felsőoktatást, akkor előbb-utóbb átformálják, fideszesre fazonírozzák a magyar értelmiséget, amelynek körében ma a legszélesebb a kormánypárt elutasítottsága. Ez persze hosszabb távon reménytelen vállalkozás. Arra azonban jó, hogy szétverjék a jelenleg működő egyetemi rendszert és elüldözzenek mindenkit, akinek fontos az autonóm gondolkodás és az oktatás szabadsága.
 
Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához és a tudás alapú társadalom megteremtéséhez. Ami zajlik, kizárólag egy szűk hatalmi elit ostoba és kártékony, öncélú rombolása, amelynek a következő nemzedékek fizetik meg az árát.
 ——————–
Követed a VÍRUSNAPLÓT? A karantén alatt minden nap posztolunk a Facebookon.
A VÍRUSNAPLÓ összes eddigi posztja – benne Vásárhelyi Mária korábbi írásaival – könnyen áttekinthetően, egyben olvasható itt: https://www.magyartukor.online/virusnaplo1?fbclid=IwAR2t5mtDZibgIaLYGOlNstpQuN92USsv8sE8g_1QRs4bQk9xHlXi_1cepBY
Forrás:
https://www.facebook.com/V%C3%ADrusnapl%C3%B3-100644471581663/
Cikkek

Összes cikk