booked.net
Pávkovics Gábor, Dr. Szigeti József Mohács

FRISSÍTVE – Pávkovics Gábor törvényt sértett

A VAN képviselőcsoportja még február 21. napján kérte Pávkovics polgármester urat, hogy hívjon össze rendkívüli testületi ülést, erre 15 nap állt rendelkezésre.
Két napirendi pontra tettünk indítványt.
 
▶️ 1. – Az egyik a Polgármester úr összeférhetetlensége és méltatlansága kérdése, hiszen számára 2021.05.01. napja óta törvény tiltja, hogy másodállásaiért díjazást vegyen fel. A Polgármester úr a város jegyzőjének hathatós közreműködésével ezt a törvényi tiltást figyelmen kívül hagyta, és a polgármesteri tisztsége mellett 6, igen jól értik 6! helyen felügyelő bizottsági tag és elnök, ahol az elmúlt időszakban jelentős összegeket kapott a polgármesteri fizetése mellé.
▶️ 2. – A másik kérdés pedig a Baranya-Víz Zrt. és a helyben már ismert, csatornázási feladatokat ellátó cég, a Canalis Kft. (a cég egyik tulajdonosa Szekó Zsófia képviselőtársam) kapcsolatának vizsgálata és vizsgálóbizottság felállítása.
 
A Polgármester úr „váratlan” módon nem tett eleget a törvényes kötelezettségének, nem hívta össze a testületi ülést, hanem helyette egy bizottsági ülést kezdeményezett a mai napra, kizárólag az összeférhetetlensége tárgyában (megjegyzem, ez is túl van a 15. napon).
Emellett egy levelet is küldött, amely szerint nem is kell rendkívüli testületi ülést összehívni egyik témában sem.
 
Mivel a mai bizottsági ülés zárt ülés volt, az ott elhangzottakról beszámolni nem szabad (pedig lenne miről). Annyit azonban elmondhatok, hogy mind a Polgármester úr, mind a Jegyző Asszony a mai napon elismerte, hogy mégiscsak testületi ülést kell összehívni és ott kell megtárgyalni ezeket a problémákat.
 
Külső szemlélő számára ez időhúzásnak tűnhet, és szerintünk is az. A felelősség vállalása azonban nem úszható meg.
 
Az összeférhetetlenséget persze majd bizonyára megpróbálják szépíteni, a méltatlanságot magyarázni, de ettől még tény, hogy Pávkovics Gábor törvényt sértett, a törvénysértésből pénzügyi haszna volt – bármi is legyen ennek a pénznek a sorsa – és erről majd egy évig csendben hallgatott. És most, miután a VAN képviselőcsoportja ezt a testületnek bejelentette, hirtelen ki kell találnia, mit is csináljon.
 
Várjuk a testületi ülést és a további fejleményeket …

Dr. Szigeti József 

FIRSSÍTÉS (2022.03.12.)

A tegnapi napon 16:00 órára, a törvényben rögzített határidőn túli időpontban végül mégiscsak összehívott Rendkívüli Testületi ülésen, melyen két napirendi pontot tárgyaltunk, nem a törvények betartása, hanem az erő politikája diadalmaskodott!

Pávkovics Gábor, Mohács Város Polgármesterével szemben indított összeférhetetlenségi és méltatlansági vizsgálat eredménye azt lett, hogy a törvényi szabályozás ellenére, mégsem tekintik összeférhetetlennek és ebből fakadóan méltatlannak a Polgármester úr cselekedeteit a városi képviselők fideszes tagjai, véleményünk szerint továbbra is törvénysértő módon.

Emiatt a mohácsi képviselő testület VAN Egyesület képviselő csoportja a Kormányhıvatalhoz fordul, és törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez.

A törvény előtt (elviekben), mindenki egyenlő!
Cikkek

Összes cikk

Dr. Szigeti József - ATV
Cikkek

ATV Hírek – Mohácsi kórház

Az ATV esti híradójában 2021.02.07-én az egyesületünk két tagja is nyilatkozik a mohácsi kórházat érintő halottszállítási ügyben, mellyel kapcsolatosan nyílt levéllel fordultunk a kórház főigazgatójához, Mohács Város

Tovább olvasom »
Vírusnapló
Cikkek

Vírusnapló – 2020. jan. 13.

VÁSÁRHELYI MÁRIAÖVÉK AZ ORSZÁG, MAGUKNAK ÉPÍTIK (by Kenedi János)2021.01.13. Nem tudhatom, hogy másnak mit jelent magyarnak lenni, nekem elsősorban a nyelvet és a kultúrát. Azt, hogy

Tovább olvasom »

Értesüljön elsőként a híreinkről!

Adja meg az email címét és azonnal küldjük a friss cikkeket a postaládájába!

Támogassa egyesületünket!