booked.net

Támogasson minket!

Bankszámlaszám:
11600006-00000000-93927240

Dr. Szigeti József Csorbai Ferenc Mohács OLAF
Kategóriák:
2022.03.11.

OLAF vizsgálat folyik a mohácsi önkormányzati prémiumok ügyében

Önkormányzatunk nagy számban nyert el különböző uniós forrásból finanszírozott támogatásokat az elmúlt 5 esztendőben.

Ez örvendetes, hiszen a sikeres pályázatok a város fejlődését szolgálják és nem, vagy csak részben kell a saját költségvetésből finanszírozni ezeket.

Önkormányzatunknál régóta dolgoznak olyan személyek, akik azért kerültek kinevezésre, mert az alapfeladatuk a támogatási szerződésekből megvalósuló beszerzések, beruházások menedzselése.

Az EU-s pályázatok kapcsán projektmenedzsment címén is lehívhatóak meghatározott összegek.
Önkormányzatunk azt találta ki, hogy az Önkormányzaton belül, a Polgármesteri Hivatal alkalmazásában álló ezen köztisztviselők részére fizeti ki ezeket a pénzeket. Egyfajta jutalmazási, premizálási rendszert vezettek be, ami a jegyző szűk munkatársi/baráti körét érintette.

A kifizetések nem egyes projektekhez kötődtek, de még csak nem is kellett, hogy az adott köztisztviselő ténylegesen kapcsolódjon a projektekhez. Az egyes szerződések ugyanis teljesen általánosak, mintaszerződések.

Mindenkivel ugyanazt a szövegű szerződést kötötték meg. Nincs tehát benne a szerződésekben, pontosan mi is az a projekt, amit az adott személy menedzsel, illetve miben is áll pontosan ez a menedzselési feladat.

2017. év óta, immár 5. éve folyamatosan ezen a jogcímen történnek a kifizetések (évente személyenként 1-2 millió forint), azaz 5 éve állandóan a munkakör ellátásból adódó munka-terhet jelentősen meghaladó munkateher ellenértékeként kerül sor a kifizetésekre. Úgy, hogy számos projekt kapcsán hónapok, évek óta semmilyen érdemi teendő nincs!

Én azt látom, hogy ha az uniós forrásból fizethető egy köztisztviselő bére, akkor miért kap bért ugyanerre az Önkormányzatunktól, ha pedig az Önkormányzattól kap bért erre, akkor miért nem költi el az Önkormányzat másra az uniós forrás ezen részét?

Talán még emlékezhetünk rá, hogy Csorbai Ferenc polgármestersége idején elindított egy vizsgálatot az Önkormányzat EU-s pályázatainak projektfinanszírozásai kapcsán. Sajnos azt kell mondanom, hogy várható módon ez érdemi eredménnyel nem zárult.

A nyilvánvaló visszáságok miatt kiléptünk a magyar hatósági eljárások köréből, és az OLAF felé beadvánnyal éltünk. És micsoda meglepetés, előzetes adatelemzést követően az OLAF 2022.02.11-én vizsgálatot indított! Indoklás: „az OLAF feladata az Unió pénzügyi érdekeinek a védelme a csalás, korrupció vagy más jogellenes tevékenység kivizsgálásával.”

Kíváncsian várjuk a véleményüket!

Dr. Szigeti József 

Cikkek

Összes cikk

Finn csoda
Cikkek

Finn csoda az oktatásban!

,,Minden ország minden politikusának meg kell értenie milyen fontos a tanárok munkája.„ Hangzottak el a finn oktatási miniszter, Li Andersson szájából.  Finnországban az oktatás 3 alappillére az egyenlőség, az igazságosság és a mindenki számára hozzáférhető

Tovább olvasom »
Mohácsi Duna-híd
Cikkek

Kompok felújítása és a Mohácsi Duna-híd

A legutóbbi (2022.11.25.) testületi ülésen téma volt a kompok felújítása, és ennek apropóján a mohácsi híd is természetesen szóba került. Azt érezzük, hogy kérdéseinkre nem kaptunk megnyugtató válaszokat, úgy a kompok fenntartásának távlatában, mint a

Tovább olvasom »
hideg tábla iskola
Cikkek

Megfelelő-e a hőmérséklet a mohácsi iskolákban?

Tisztelt Mohácsiak!Kedves Szülők és Diákok! A legutóbbi testületi ülésen az oktatási intézmények beszámolója során szóba került az iskolák fűtöttsége. A Mohácsi Tankerületi Központ igazgató asszonya a közvélemény megnyugtatására elmondta, hogy tudomása szerint minden tanteremben biztosított a 21-22

Tovább olvasom »
Mohács vizsgálat
Cikkek

Nyomoz az OLAF a Mohácsi Önkormányzatnál

Uniós pénzek szabálytalan kifizetésének gyanúja miatt indított nyomozást az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal a Mohácsi Önkormányzatnál a helyi ellenzék feljelentése alapján. A polgármester szerint az ellenzék túlzásokba esett és az és OLAF emberei egyébként is alig tekintettek bele az aktákba.

Tovább olvasom »
Lakossági fórum Mohács - Táltos utca
Cikkek

Sikeres volt a Lakossági fórum a Déli lakóparkban

Sikeres és eredményes lakossági Fórum volt Mohácson a Déli lakóparkban, Rózsahegyi Áron képviselő szervezésében!A fórum fő témája volt a Táltos és a Szent Erzsébet utca megnövekedett forgalma és a járművek gyorshajtása.  Köszönöm mindenkinek, aki eljött

Tovább olvasom »
október 23.
Cikkek

Menjünk együtt Október 23-án Budapestre!

Mivel többen kérdeztétek, hogy megyünk-e 2022. október 23-án Budapestre “megmozdulni”, mert szívesen csatlakoznátok, ezért létrehoztunk egy űrlapot a szándékok felmérésre.   Nem mi szervezzük az utazást csak egy felületet biztosítunk azoknak, akik jelzik az utazási

Tovább olvasom »
Mohács lakópark, táltos utca játszótér
Cikkek

Lakossági Fórum Mohácson a Táltos utcában – Téma: gyorshajtás, megnövekedett átmenő forgalom

Rózsahegyi Áron képviselő Lakossági fórumot tart Mohácson a Táltos utcában Téma: A Táltos utca megnövekedett forgalma és a közlekedők sebességkorlátozásaDátum és időpont: 2022. október 18. (kedd) | 17:15-tőlHelyszín: Mohács, Déli lakópark játszótere – Csodaszarvas térRésztvevők: Pávkovics Gábor polgármester, Rózsahegyi

Tovább olvasom »
Mosógép támogatás Mohács Felszab
Cikkek

Mosógép támogatás a Felszabon

Köszönjük a segítséget!Sajnos a jelenlegi válságban nagyon sok családnak egyre nehezebb lesz a megélhetése. Jó tudni, hogy a Felszabon vannak olyan lakóközösségek, akik odafigyelnek a lépcsőházukban lakókra és lehetőségük szerint segítik őket. Ha pedig elfogy

Tovább olvasom »
Testületi ülés Mohács - Dr. Szigeti József
Cikkek

Testületi ülés Mohács – 2022.09.30.

Felkerült a YouTube csatornánkra a teljes pénteki testületi ülés. Aki az elejétől nézi, az ne ijedjen meg, mert némi spét becsúszott a közvetítésbe és 49. másodperctől indul! Egy testületi videó nem szösszenetnyi, a jelenlegi is több

Tovább olvasom »
sertéstelep és bűz
Cikkek

Orrfacsaró bűz Mohácson!

FRISSÍTÉS! – 2022.10.03. Miután a testületi ülésen ismételten elutasító választ kaptunk a polgármester úrtól, a jegyző asszonytól és az alpolgármester úr szerint sincs semmi kivetnivaló a témában, ezért az ügy komolyságára és súlyosságára való tekintettel egy online petíciót indítottunk! Ha Ön is

Tovább olvasom »
iskolások
Cikkek

Javaslat beiskolázási támogatáshoz

A mai napon az alábbi levelet és javaslattervezetet küldtük Mohács város polgármesterének és jegyző asszonyának. Célunk, hogy minél több mohácsi gyermek részesüljön egy egyszeri beiskolázási támogatásból. A levelezést mellékeltük a polgármester úr válaszával együtt, ami

Tovább olvasom »
megszorítások
Cikkek

Újabb MEGSZORÍTÁSOK Mohácson!

A mai napon rendkívüli testületi ülés volt Mohácson. A nyolc napirendi pont közül 5-nél gyakorlatilag arról kellett dönteni, hogy legyen-e áremelés! Természetesen egyik pontot sem szavaztuk meg! Ebben a nehéz időszakban továbbra sem támogatunk semmi

Tovább olvasom »
fül
Hírek

Miért hallgat a polgármester Mohácson?

Képviselőtársaimmal együtt 1 hete tértivevényes levélben, majd 4 napja e-mailen is jeleztük, hogy képviselői jogunkkal élve rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezzük, két témában. Az egyik a város víz- és csatornaszolgáltatásával kapcsolatban vizsgálóbizottság felállításának a javaslata,

Tovább olvasom »
Befogott orr
Hírek

Befogott orral szavazunk!

2022.02.22-én kedden 18:00-tól Tóth Zoltán, választási szakértő lesz a vendégünk a mohácsi Közéleti Klubban!Az alábbi témákat biztos, hogy érintjük, de természetesen – szokás szerint – kérdezni is lehet, sőt kell is!☝️ visszatekintés a választási rendszer

Tovább olvasom »
Mohács szülészet
COVID-19

Átmenetileg bezár a mohácsi szülészet

Tisztelt mohácsi Lakosok! A mai napon tartotta terv szerinti ülését az önkormányzat képviselőtestülete. Az ülés rendben lezajlott. Sajnálatunkra, az érdeklődés ellenére sincs közvetítés!A teljes közvetítés felvételről megtekinthető az alábbi linken:https://youtu.be/mGwCroKfpZM Az ülés után meghökkenve olvastuk

Tovább olvasom »
Hírek

Önkormányzati díjakra történő javaslattétel

Pénteken személyesen is eljuttattuk az önkormányzathoz a javaslattételünket az Önkormányzati díjazottakra, elismerésekre.A most érettségizőknek üzenjük, hogy a jövő díjazottai lehet ott ülnek közöttük! Sok sikert kívánunk nekik a megmérettetéshez és ne felejtsék, hogy Mohács visszavárja

Tovább olvasom »
COVID-19 járványjavaslatok Mohács polgármesterének
COVID-19

COVID-19 járványjavaslatok Mohács polgármesterének

Az alábbi – Mohácsot érintő – képviselői javaslatot küldtük el a polgármester úrnak a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban. Tisztelt Polgármester Úr,Kedves Gábor! A veszélyhelyzet 2020. november 4-i kihirdetésével a képviselőtestület döntéshozó jogköre megszűnt. A döntéshozatal, mint

Tovább olvasom »
Dr. Szigeti József - ATV
Hírek

ATV Hírek – Mohácsi kórház

Az ATV esti híradójában 2021.02.07-én az egyesületünk két tagja is nyilatkozik a mohácsi kórházat érintő halottszállítási ügyben, mellyel kapcsolatosan nyílt levéllel fordultunk a kórház főigazgatójához, Mohács Város Alpolgármesteréhez Dr. Csizmadia Csabához. További cikkek a témában: https://baranya.ezalenyeg.hu/helyi-problemak/a-mohacsi-korhaz-szervezte-ki-az-elhunytak-tarolasat-de-a-hozzatartozok-kaptak-a-szamlat-46834   https://alfahir.hu/2021/02/03/mohacsi_korhaz_koronavirus_elhunytak_temetes_dr_csizmadia_csaba_mohacs

Tovább olvasom »
Hírek

Nyílt levél Mohács város Alpolgármesterének

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a nyílt levelünket, melyet a pénteki napon postai úton, hivatalosan is eljuttattunk Pávkovics Gábornak, Mohács Város Polgármesterének. Várjuk mielőbbi válaszukat! Nyílt levél Mohács város Alpolgármesterének Tisztelt Dr. Csizmadia Csaba Mohácsi

Tovább olvasom »
Vírusnapló
COVID-19

Vírusnapló – 2020. jan. 13.

VÁSÁRHELYI MÁRIAÖVÉK AZ ORSZÁG, MAGUKNAK ÉPÍTIK (by Kenedi János)2021.01.13. Nem tudhatom, hogy másnak mit jelent magyarnak lenni, nekem elsősorban a nyelvet és a kultúrát. Azt, hogy tudom „hol lakott itt Vörösmarty Mihály”, sőt azt is, hogy

Tovább olvasom »
BUÉK 2021
Hírek

BUÉK 2021. – Elnöki évértékelő és újévi köszöntő

https://www.youtube.com/watch?v=r3J5VP8MAkw A VAN Közéleti Egyesület elnökének évértékelője és újévi köszöntője Tisztelt Mohácsi Polgárok! Egyesületünknek rövid, de annál tartalmasabb éve volt a 2020-as esztendő. Megalakulásunkat hosszú, komoly előkészítő munka előzte meg, mely hittel és lelkesedéssel volt

Tovább olvasom »

Értesüljön elsőként a híreinkről!

Adja meg az email címét és azonnal küldjük a friss cikkeket a postaládájába!